Dienah Hercegkisasszony

Nemtudom kellene-e mást mondanom, mint amit leírtam a kis oldalsó bemutatkozásomban. Mert utálok ilyet írni, de megpróbálom. Kezdjük az ismétléssel: 22 éves újra egyetemista vagyok, Budapesten tanulok távol a kis szülőfalumtól. 4 éve vagyok boldog kis kollégista, ahol a párommal élek egy szobában. Tanulok, küzdök az informatika szépségeivel és a felsőbb matematika legszebb gyöngyszemeivel is. És dolgozom, mert lassan a levegő sincs ingyen :)

Nagyon sok káros szenvedélyem van, ebből az egyik legrosszabb talán a közösségi élet, és a dohányzás. Jó kislány vagyok és nem cukrozom a kávét és nem eszem édességet, pedig a barátom mindig próbál tömni valamivel. Azt akarja hogy még kövérebb legyek, esküszöm :D
Blogolni jó ideje blogolok, illetve hobbiból foglalkozom digitális rajzolással (de kezdő vagyok úristen..), illetve kis gportálos CSS kódok gyártásával. Hobbim az egész éjszakai tanulás is (bizonyos időszakokban) és édesanyám házi sajtjának a főalatti árusítása is. Hébehóba fogtok látni tőlem populárisabb blogger témákat is, de főként a lelkem nagy szemetes konténerét fogjátok majd látni.

• Pacalpörkölt • mulatós • komplex függvénytan • cigarettó • emberszeretet (nem) • bár tudna teleportálni hogy ne kelljen BKV-zni • excelmágus • van sok kecskéje • csóró egyetemista • béna művész • dísznövény gyilkológép •kocka • matekos mémek • laposföld • imád kötekedni • disznósajt • imááádom a paradicsomot • elesik a saját lábában is • bármilyen meglepő, de sok barátja van • parasztjány, bárhol bármikor • 

A művészi énem

Mint már említettem elég sok időt töltök azzal hogy a műanyag tollacskámmal kapargassam a kis műanyag táblácskámat. És persze a bejegyzések egy jó része pont erről szól, de ha nincs kezdved tekergetni, akkor nézd meg ezt a kis gyűjteményt! Itt nézheted meg

A másik, bár mostmár eléggé háttérbe szorult alkotó hobbim a Gportálos CSS kódok gyártása, amiket nyugodtan megnézhetsz, és lenyúlhatsz, ha érdekel, itt megtalálod őket.

Egy Best-of Dienah

Igyekszem ide kigyűjteni, a szerintem nagyobb átfogóbb irományaimat és véleményeimet, kis lista formájában. Fogadjátok szeretettel.

 

Dienah rajzos izéje

Ez egy személyes blog, rólam, a nagyon idézőjeles „alkotásaimról” és minden szutyokról ami lehet senkit sem izgat.

Egy 23 éves leányzó vagyok, hobbim és szenvedélyem a többszörös túlcsúszás az egyetemen, és a napi sok óra alvás. Az érdeklődési körömhöz nagymértékben hozzátartozik a napi 8 óra munka, és a mélyre nyúló kutatások az áltudományos hülyeségek terén. „A föld azért lapos, mert nem gömbölyű!” Az életemnek szerves részét   teszi ki az is hogy BKV-n zenehallgatással elzárkózom a világ elől azért mert kicsit sem titokban nem szeretem az embereket.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre